Augusztus 25.

Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap
Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepe

A galgagutai kertünk

„9 Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. 10 És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. 11 Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. 12 Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. 13 Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. 14 De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! 15 És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? 16 Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! 17 Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”?  18 Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. 19 Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.” (Lk 20,9-19)

1) A kert

„Itt van az egész nap előttem // Bármi lehet ma még belőlem // Kertész leszek, fát nevelek // Vagy vadakat terelő juhász leszek // Itt van az egész nap előttem // Bármi lehet ma még belőlem // Kertész leszek, rügyet hajtok // Holnap tán virágot hozok” – énekli Reggeli dal című énekében Szeder, egy fiatal magyar énekesnő. A sorok a dal ismerete nélkül ismerősek lehetnek, hiszen József Attila Kertész leszek, és Altató című verseiből származnak. Szeder feldolgozásában arra hegyezi ki József Attila sorait, hogy bármi lehet még belőle. Ha kertész lesz, akkor benne van a lehetőség, hogy rügyet hajt és virágoz hoz. 

A kedves testvérek egészen biztosan jobban értenek a kertészkedéshez, mint én, aki városi ember vagyok. De talán azzal nem tévedek nagyot, ha azt mondom a kertészkedés, a gyümölcstermesztés rengeteg munkával jár. De, ha van egy szép kertünk és gondosan neveljük a növényeket, akkor annak előbb utóbb meglesznek a gyümölcsei! A teremtéskor Isten is azt adja a parancsba az embernek, hogy művelje és őrizze a földet, benne az Édenkertet! 

De nem csak fizikai értelemben beszélhetünk kertről, gyümölcsökről. Lelkünknek is van kertje, amit művelnünk és gondoznunk kell. Az oltár előtti igeszakaszból az első Korinthusiakhoz írott levélből hallhattunk, és a Rómaiakhoz írott levélben is olvashatjuk, hogy lelkünk kertjének ápolásához kaptunk különböző ajándékokat: bölcsességet, hitet, szerénységet, igyekezetet, könyörületet, képességet vigasztaláshoz, tanításhoz, prédikáláshoz. Mindenki személy szerint más és mást, de ez így van jól, ezek Isten ajándékai! Lelkünk kertjének pedig lehetnek jó gyümölcsei, ezek a Galata levél szerint: szeretet, öröm, békésség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás. 

Lelki kertünknek egyrészt van egy személyes, pszichológia oldala: képességeinket, hogy használjuk fel személyes életünkben, hogyan termünk magánéletünkben, legbelülöl, lelkünkben jó gyümölcsöket. Másrészt lelki kertünknek van egy közösségi oldala: ilyen a család, egy település közössége, egy nép vagy nemzet közössége, de ilyen az egyház és a gyülekezet is! Vagyis a galgagutai gyülekezetnek is van egy lelki kertje, amit ápolnunk és gondoznunk kell, és amihez mindenki kapott lelki ajándékokat. Ahhoz, hogy jó gyümölcsöket teremjünk pedig mindenkire szükség van, mindenki egyaránt fontos! 

A mai igehirdetési alapigénk egy jézusi példázat, ami szinten egy kertről szól. Az ókori zsidó gazdálkodásban, a földbirtokosok gyakran éltek távol földjüktől, és ezért birtokaikat bérbe adták, helyi földműveseknek. A munkásoknak a használatért a termés egy részét a gazdának kellett adni. A mai példázatunkban egy szőlős kertet ad bérbe a gazda munkásoknak. Ez egy nagyon ősi kép a zsidó kultúrában, hit világban, amiről Ézsaiás próféta könyvében olvashatunk. A szőlőskert Izrael népet jelenti, a gazda az Úr, a munkások pedig a zsidó nép vezetői. Isten megbízott a zsidó nép vezetőiben. Rájuk bízta a népet, hogy ápolják és gondozzák, hogy az jó gyümölcsöket teremjen.

A kérdés testvérek az, hogy mit kezdenek a munkások a terméssel, a gazdára eső résszel? 

Példázatunkban a gazda elküldi egy szolgáját, hogy a munkások odaadják neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverik és üres kézzel küldik haza, remélve, hogy a verés után, a gazda nem fogja a jogos részét többet követelni. De a gazda további szolgákat küld a munkásokhoz, akik pedig egyre keményebben, durvábban lépnek fel. A második szolgát a verés mellet ki is gúnyolják, a harmadikat pedig már meg is sebesítik! Vagyis a zsidó nép vezetői nem akarták megosztani a termést Istennel, nem akartak vele osztozni, az ő szolgálatába állni. Az Úr követeit, akiket megfeleltethetünk a prófétáknak vagy Keresztelő Jánosnak is pedig elzavarták, elüldözték. 

A kérdés ma 2000 év távlatában nekünk szegeződik: Mi milyen munkások vagyunk? Mi mit kezdünk azzal, amit Isten ránk bízott? Mit kezdünk életünkkel, lelki kertünkkel? Meg adjuk-e az Isten részét a termésünkből, megosztjuk-e vele lelki kertünk jó gyümölcseit? De mi egyáltalán az Isten része a gyümölcseinkből? A hála. Hálásnak kell lennünk Istennek, mindazért a jóért, amit nap mint nap tőle kapunk ajándékba, áldásként, gyümölcsként. Lelki ajándékainkat, saját képességeinket pedig hálás szívvel arra is fel kell használnunk, hogy együtt építsük az ő országát már itt a földön is, építsük egyházát, galgutai gyülekezetét, terjesszük az emberek között, hogy milyen jó nála lenni, milyen jó az Isten közelsége!

De sajnos, ahogyan az első kertben, az Édenkertben élő ember pár, Ádám és Éva, úgy mi is elbukunk nap mint nap ebben a feladatban. Elfelejtünk neki hálát adni, megosztani vele kincseinket, és csak magunknak akarjuk a gyümölcsöket, ahogyan az első ember pár is magának akarta a tiltott gyümölcsöt. Így viszont megrendül, megszakad az Istennel való kapcsolat, eltávolodunk tőle.

2) „Mit tegyek?” 

De mit tesz ilyenkor a mi szőlős gazdánk? Mit tesz ilyenkor a mi mennyei Atyánk? Ezt kérdezi magától is a példázat szerint miután a harmadik szolgáját is visszazavarták: „Mit tegyek?” Ez a kérdés szülőknek, tanároknak, pedagógusoknak mind ismerős lehet: Mit tegyek, ha a gyerek teljesen engedetlen, és többszöri kérésre se hallgat rám, nem akar szót fogadni? Hittantanárként bizony párszor már én is átéltem ennek a kérdésnek a súlyát. De mit tesz ilyen helyzetben mennyei Atyánk? 

Jézus példázatai mindig Isten országáról, az Atyáról mondanak el nekünk valamit. A mai példázatból meg tudhatjuk, hogy Isten végtelenül türelmes velünk, amikor engedetlenek vagyunk. Három szolgáját is elküldi a szőlőmunkásoknak, és mindig reménykedik, új esélyt ad! Isten mindig szól hozzánk másokon keresztül, mindig keresi hozzánk az utat, még akkor is, ha mi őt újra és újra elutasítjuk. Ilyen türelmes és gondoskodó velünk, a mi mennyei Atyánk! És mi mégse halljuk meg sokszor!

De ő annyira szeret minket, hogy végső megoldásként szeretett Fiát küldi hozzánk. Reméli, rá hallgatnak majd a munkások. Pedig tudja, hogy ez milyen kockázatos és veszélyes küldetés! Tudja, hogy fia meg is hallhat! Gondoljunk csak bele kedves testvéreim, hogy mi mennyire tudjuk félteni a gyerekeket, főleg a szülők a sajátunkat, még ha mér felnőtt is! Mennyire nem akarjuk, hogy valami veszélyes dolgot csináljon! De a mennyei Atyánk annyira szereti az övéit, hogy mégis elküldi szeretet Fiát! 

A példázatban, amikor a munkások meglátják a gazda fiát, elhatározzák, hogy megölik. Az ókori Izraelben ugyanis az a jog élt, hogyha a gazda utód nélkül hal meg, akkor a bérlői öröklik a birtokot. Így hát kivitték a szőlőből a fiút és megölték, hogy ők legyenek a jog szerinte örökösök. Ugyanígy történt Jézus Krisztussal is. A zsidó vezetők féltették saját hatalmukat, ezért megölettették a római helytartóval, Pilátussal. Kivitték a városon kívülre, a Golgotára, a Koponya hegyre, ahol keresztre feszítették. 

A példázat azzal zárul, hogy a gazda a gonosz szőlőmunkásokat elpusztítja, a szőlőt pedig másoknak adja. 

3) A sarokkő

Mit szóltak mindezekhez Jézus hallgatói? Jézus a példázat elmondásakor a templomban tartózkodott. A zsidó vezetők, a főpapok, a vének és az írástudók próbára akarták őt tenni, hogy valóban ő-e az Isten Fia, ezét különféle teológia kérdéseket tettek fel neki. Jézus ebben a helyzet mondta el a gonosz szőlőmunkások történetét. A zsidóvezetők persze egyből tiltakoztak a példázat ellen, hiszen magukra ismertek a munkásokban. A példázat pedig pont az által lett valóban igaz rájuk, hogy a gazda, az Isten fiát keresztre feszítették. Ez által pedig beteljesedett az ószövetségi ige a Zsoltátok könyvéből: 
„A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”

Az idézet a 118. zsoltárból származik, amit akkor énekeltek, amikor az ünnepre feljövő zarándokok megérkeztek a jeruzsálemi templomba. Ebben a szövegkörnyezetben az építők egyértelműen a zsidó vezetőket, a Nagytanácsot jelenti, mivel ők hívták magukat így: Jeruzsálem építői. A zsoltáríró szerint az lesz az alapkő, az építkezés alapja, a sarokkő, amit az építők, vagyis a zsidó vezetők félre dobnak, elvetnek. Isten országának az alapja, alapköve pedig az a Jézus Krisztus, akit ők elutasítanak. Ahogy Jeruzsálem városa és a templom Kru. 70-ben összedőlt, úgy tört össze Jeruzsálem építőinek, a Nagytanácsnak a kapcsolata Istennel, mert nem Isten Fia, Krisztus volt az alapkő számukra, hanem saját maguk. 

Kedves Testvéreim! Mi mire építünk lelki kertünkben? Mire építjük személyes életünket? Mire építjük egyházunkat, gyülekezetünket? Ha különböző ideológiákra, eszmékre, teológia irányzatokra, személyekre, vezetőkre, más személyekre, vagy önmagunkra, akkor mi magunk is elveszünk az Isten kapcsolatban, lelki kertünkben. Péter volt az első tanítvány, aki felismerte, hogy Jézus az alapkő, amikor így szólt: „Te vagy a Krisztus az elő Isten Fia”. Erre adta Jézus válaszul: „Ezen a kősziklán építem fel egyházamat!”. Be tudjuk-e ezt mindig tartani testvéreim? Tud-e mindig Isten szeretete az alapja lenni életünknek? Ahogyan Péternek se tudott az lenni, úgy nekünk se. 

Péter, amikor háromszor megtagadta Jézust, akkor nem az Isten Fia volt lelki kertjének az alapköve, hanem a saját érdekei, hogy őt ne állítsák elő, mint Jézus követőjét. Amikor ez megtörtént Jézus szelíden ránézett Péterre. Ekkor történt Péterben a rádöbbenés, mit tett, és sírásra fakadt. Isten újra meg újra minket is szembesít tetteinkkel, és rádöbbenhetünk, arra, hogy nem Krisztus életünk alapja. De, ahogy erre rádöbbenünk, hogy helyettünk szenved, úgy újra hív magához. Feltámadásával új életet, új építkezési lehetőséget ad nap mint nap számunkra, ahol ő lehet az alapkő lelki kertünkben. 

Befejezés 

Legyünk hát bátran lelkünk kerteszei magánéletünkben és közösségeinkben: családunkban, falunkban, galgagutai gyülekezetünk kertjében! Neveljük virágot hozó fákat! De ne feledkezzünk Istennel megosztani a gyümölcsöket, ne feledkezzünk meg hálát adni neki! Emlékezzünk rá: az ő szeretete, megbocsátása, Fia Jézus Krisztus az alapkő kertünkben!
Ámen