Presbiteri csapatépítő nap – 2019.09.28. – Beszámoló

Gyülekezetünkben presbiteri csapatépítő délutánt tartottunk 2019.09.28-án, szombaton. Többekkel már a délelőtt folyamán is együtt voltunk, hiszen gyülekezeti takarítást tartottunk a parókián és a templomban.

Az alkalmat Lukács Máté András beosztott lelkész nyitotta meg egy áhítattal. A napi ószövetségi ige – „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel reád” (Zsolt 55,23) – alapján arról beszélt, hogy egyaránt vannak az életben fizika és lelki terheink, nekünk pedig szükségünk van arra, hogy megálljuk, hogy meg pihenjünk, hogy letegyük ezeket a terheket. Lelki terheinket pedig nem másra, mint Jézus Krisztusra helyezhetjük. De ő nem csak átveszi a mi terheinket, hanem minket is teher hordozásra hív. Hordanunk kell az ő igáját: szeretettel fordulni embertársainkhoz és építeni az ő egyházat a gyülekezetben. Az ő országa, egyháza már egy közös takarítással vagy más apró segítség nyújtással is épül. De mindez semmit sem ér az Úr nélkül. Isten országa csak Szentlelke által épülhet, ha ő az építkezés vezetője. Ha ő életünk és gyülekezetünk vezetője, akkor épülni fog majd a ház, mert az Úr gondoskodik rólunk.

Az esemény Lukács András közgazdász, tréner tréningjével folytatódott. A presbiter testvéreknek meg kellett magukban fogalmazniuk, hogy miért szeretik a galgagutai gyülekezetet, mit szeretnének tőle, és mit adnának bele. Gondolataikat papírra kellett vetniük, majd név nélkül beadniuk. A válaszokat Lukács András összesítette, majd közölte a résztvevőkkel. A presbiterek a gyülekezetet többek között szeretik összetartása, hagyományai, nyitottsága, segítőkészsége, énekkara és szépen felújított temploma miatt. Többen lehetőséget látnak a fiatalításban, családi alkalmakban. Azt szeretnék, ha a gyülekezet fiatalítana, nyitna a családok és az idősek felé, ha odafigyelne ezekre a csoportokra, továbbá olyan programokat szeretnének, ahol minden generáció részt tud venni. A presbiter testvérek közül legtöbben pakolásban, takarításban, kerti munkában, programszervezésben, szeretetvendégség szervezésében tudnak hozzájárulni a gyülekezet életéhez. A jelenlévők a tréning végén megegyeztek abban, hogy szeretnének ádvent előtt egy több generációs gyülekezeti napot.

Az alkalom sütizéssel és egy vetélkedővel zárult, ahol a testvérek gyülekezeti, egyházi, bibliai, műveltségi kérdések kapcsán mérhették összetudásukat.

Istennek legyen hála a jó hangulatú együttlétért!

A képekért köszönet Pleváné Hrncsár Zsuzsannának!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*