Evangélizáció – Beszámoló

Evangélizációs hétvégét tartottunk 2019. október 06-07. között Galgagután. Az evangélizáció tematikája: Mindennapi kenyér…, ami egyrészt a teremtés hetébe illeszkedett, másrészt már készített minket evangélikus egyházunk jövő évi témájára az úrvacsorára. A Mindennapi kenyér minden korban, minden társadalomban a napi létszükségletet jelenti. Így gondolhatunk rá fizikai és lelki értelemben is.

A sorozatot szombat este 18:00 órakor Dr. Béres Tamás, egyetemi tanár, az Evangélikus Hittudományi Egyetemem Rendszeres Teológia Tanszék tanszékvezetője, ökoteológus nyitotta Mindennapi kenyéren az asztalunkon című szolgálatával. Többek között arról is beszélt a hallgatóságnak, hogy Isten ránk bízta teremtménytársainkat: minden állatot; minden növényt. Nekünk pedig Isten teremtőtársaként felelősséggel kell őriznünk, megtartanunk a ránk bízottakat.
Dr. Béres Tamás szolgálatával párhuzamosan gyerekfoglalkozás zajlott a gyülekezeti teremben.
Az este a Valami Más tavaly alakult teológus zenekar koncertjével folytatódott. Az együttes saját maga írja dallamait és szövegeit. A zenekar lelki mélységekbe vitte magával a hallhatóságot. Az igényes dallamok és dalszövegek segítségével közösen gondolkodhattunk hitről és Istenről, érezhettünk át lelki vívódásokat, Isten közelségét, jelenlétét.

Az esemény másnap, vasárnap a 11:00 órás Istentiszteleten folytatódott, ahol Dr. Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen Gyakorlati Intézetének vezetője tartotta az ige szolgálatot. A lelkésznő Mindennapi kenyér Jézus Krisztus címmel Jézus Krisztusról az élet kenyeréről prédikált Jn 6,35 alapján. Saját készítésű kenyere segítségével rámutatott arra, hogy minek, kinek kell életünk középpontjában állni, hogy Isten az, aki éhes lelkünknek kenyeret, táplálékot ad.
A gyülekezet az úrvacsora alkalmával Jézus Krisztust, az élet kenyerét valóságosan is magához vehette. A liturgiában Dr Pángyánszky Ágnes és Lukács Máté András galgagutai beosztott lelkész közösen szolgáltak.

Az evangélizáció záró alkalma vasárnap este 18:00 órakor kezdődött, ahol Vincze Délia szegedi, intézményi lelkésznő szolgált Mindennapi kenyér az ószövetségi ember asztalán címmel. A lelkésznő megismertette a gyülekezettel, hogyan zajlott az ószövetségi emberek életében a vendéglátás és Isten, hogyan lát minket vendégül.
Az esemény sorozat is egy vendéglátással, szeretetvendégséggel zárult.

Az Evangélizáció sorozat igazi, lelki kenyeret jelentett a hallgatóságnak. Ezúton is hálás szívvel, köszönjük minden szolgálat tevőnek, hogy valódi, lelki táplálékot hoztak számunka!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*